Még egy darabig beszélgettünk Charlieval és azt mondta hívjam nyugodtan a becenevén. Így Charlieból Chili lett.
- Miért hívnak Chilinek? - nevettem.
- Mert egyszer kipróbáltuk az emberek kihívásait az összeset bírtuk de én a chilin..Fuuu az nagyon durva volt!
/Vissza emlékezés/
Hulla fáradtan battyogtam le a pályára ahol a haverjaim már vártak.
- Hé Charlie! Mi van veled? Olyan vagy mint egy zombi! - nevetett mindenki kivéve Etan, ugyanis ő zombi.
- Ez nem vicces! - vágta be a durcát kedves kis barátunk.
- Hát persze hogy nem az! - nevettek még jobban a srácok.
- Na de inkább csináljuk! - Dörzsölte össze a tenyerét Etan.
- Fred... - néztünk az egyik beszerzőnkre.
- Itt vannak! - húzta ki magát büszkén.
- Mennyit költöttél ezekre?! - szaladt fel a szemöldököm.
- Ohh..csak az oda-vissza utat! Az emberek tiszta hülyék! - mondta flegmán mire mindenki nevetni kezdett.
- Melyikkel kezdjük? - kérdezte Victor.
- Legyen a fahéj!
XxxX
Mikor már csak a chili volt a soron nagyon rá izgultunk.
Én személy szerint köpni nyelni nem tudtam, nem hogy a chilinek neki állni.
Kisorsoltuk ki lesz az első és ki más lett a "győztes" mint... Én!
Nagyszerű felemeltem egy közepes méretű chilit és bele haraptam.
Igen ám de ez nem akár milyen chili volt. Égetett, csípett és mart.
Kitátottam a számat és úgy lihegtem.
A srácok meg csak röhögtek.
- Ne röhögjetek! Vizet ide! De most!!! - kiabáltam amennyire csak tudtam chilivel a számban.
Forgatni meg se próbáltam, így is elég szar volt nem hogy még "ízlelgessem".
XxxX
Mindenki bírta, kisebb nagyobb eltéréssel.
És még a 3 liter tejen se hányta el magát senki. Én meg egy hülye chilin beégtem...szó szerint!
A srácok vagy egy húsz perce rajtam röhögtek amikor elszakadt a cérna!
- Befejeznétek? - kérdeztem dühösen.
- Jól van már Chili! Ne hisztizz! - röhögött tovább Victor.
- Ne..hívj..Chilinek! - emeltem ki a szavakat.
- Oké-Oké...De figyi nem kérsz még egyet? Maradt egy pár szem. - pimaszkodott Fred. - Vagy ha gondolod hozhatok külön neked!
/Vissza emlékezés vége/
- Szóval ezért hívnak Chilinek! - fejeztem be a storymat.
- Értem! De miért nem bírtad? - kérdezte Ashley.
- Azért mert... - kezdtem volna bele de ekkor benyitottak.
- Bocsánat a zavarásért..de egy fiatal úr látni szeretne téged! - lépett be szerényen egy roppant fiatal ápoló...lány.
- Értem ! Köszi! - pattant fel Ashley és már indult is de a lány "rászólt"!
- Már itt is van! - oldalgott ki a szobából és engem is kihívott.
- Most miért...? - kérdeztem volna a lánytól de az betapasztotta a számat és elvezetett.
*Ashley szemszög*
Törökülésben vissza pattantam az ágyra és nagyon értelmesen néztem az orvosra és a középkorú férfire. Konkrétan félig nyitott szájjal bámultam őket.
- Csodálatos...! - bámult el az orvos is.
- Na de...mégis micsoda?! Balesetet szenvedett vagy nem? - értetlenkedett.
- Ön ezt nem érti! Az agya valami hihetetlen intelligens! Átélteti saját magával az emlékeit. A legelső elveszett emlékkel kezd...szépen a mostani koráig!
- És a végén..nem fog ebbe belekavarodni? - kérdezte aggódva a férfi.
- Hát igen...ez az ami kétséges! Ha az agya tudja tartani az állapotát nem de ellenkező esetben... - itt a doki lehajtotta a fejét elnémult.
- ELLENKEZŐ ESETBEN MI?! - ordított az erősebb nemű.
- Sebastian! Kérem nyugodjon meg!
- Addig nem nyugszok meg amíg meg nem tudom hogy mi lesz ha a kislányom agya nem tudja tartani a tempót! - dühöngött a dokival, aki ekkor lopva rám nézett.
- Ha az agya nem tartja az állapotot...beleőrülhet, hallucinációkat okozhat.Az agy teljesen szétesik.
- Ohm..elnézést de én is itt vagyok! - mondtam félénken mire mind ketten rám néztek.
- Igaz! Nos Ashley! Pakolj össze, elmegyünk!!! - parancsolt rám a férfi.
- Nem! Én nem megyek el magával! Azt se tudom hogy ki maga! - ellenkeztem.
- Na de... - akadt el a szava a férfinak.
- Sebastian...egy percre! - hívta félre a doki.
- Értem... Oké! - jöttek vissza egy kis idő múlva. - Akkor Ashley... Gyere szépen haza viszlek anyukádhoz.
- Na de...a suli? - kérdeztem vissza.
- Egy hét felmentést kaptál.
- És akkor mért nem mehetek az albérletbe? - értetlenkedtem.
- Ott nem tudnánk neked megfelelő ellátást biztosítani. Velünk kell maradnod.
Nem tudtam ellenszegülni, tudtam hogy úgy is vele kell mennem. Legalább láthatom az anyámat.
XxxX
Sebastian vezetett én meg hátulról fürkésztem az arcát. Annyira ismerős..de még se jut eszembe honnan!
- Miért nézel így rám? - mosolyodott el anélkül hogy egy pillanatra is levegye a szemét az útról.
- Ne haragudjon..Nem akartam! Én..- elkaptam a tekintetem és össze-vissza dadogtam.
- Ashley! Tegezzél már csak 2 évvel vagyok idősebb! - nevetett fel.
- Mi?! Én sokkal idősebbnek néztelek. Olyan...érett vagy.
- Hát igen régebben is ezt mondtad, imádtam hogy mindig úgy kezeltük egymást mint apa-lánya! - mosolygott rám.
Ahogy ezt kimondta valami megállt bennem előre meredtem pislogás nélkül.
- Ashley... minden rendben? - nézett rám Sebastian.
Hiába akartam válaszolni nem tudtam a szám nem engedelmeskedett, egy vonalban néztem kifelé.
Aztán homályosodni kezdett minden de még éreztem hogy az autó leáll, a kezem rángatózik...csak úgy magától, és Sebastian aggódva felém hajol.
Aztán minden elsötétült. Képkockák, emlékek peregnek. Egy kiköpött Sebastian nyakában ülök és vihorászunk. De itt kb 12 éves lehettem...ez furcsa ezek szerint ő a....
Kipattant a szemem és fel akartam ülni de Sebastian még mindig felém hajolt aminek az lett az eredménye hogy jól megfejeltem szegényt.
Mind ketten fogtuk a fejünket aztán Sebastian megszólalt.
- Jobban vagy? Aggódtam érted...és próbáltam se... - nem hagytam hogy végig mondja. A nyakába borultam és hátra estünk. Volna, ha Sebi űber gyorsasággal nem rakja hátra az egyik kezét.
- Úgy sajnálom Bátyus! - mondtam még mindig ölelve nyakát és széles vállát.
- Hát emlékszel rám! - sóhajtott fel én meg bele fúrtam a fejem a nyakába.
- Tényleg hogy-hogy Anyáék beköltöztek a szörny városba? - kérdeztem mikor megálltunk egy számomra ismeretlen ház előtt.
Azért hogy Közelebb legyünk hozzád! - mosolygott rám.
- Seb (Sebastian beceneve lesz nem mint a seb!:'D)...én..több mint egy éve láttam utoljára anyát! Mit mondjak neki?! - estem kétségbe.
- Jajj ne reagáld túl húgi! - kacsintott rám.
Sebastian udvariasan kinyitotta Előttem a kaput majd felsiettünk a lépcsőn.
Az bejárati ajtó anyámhoz megszokott módon ébenfából volt. Seb nagy nehezen kitárta a tömény fa ajtót és a látvány teljesen ugyan olyan volt mint Legutóbb. Csupán a ház maga nem volt teljesen ugyan az. De egyébként az elrendezése, a színek minden ugyan olyan volt.
A konyha felől ínycsiklandozó illat áradt. Hmm..anya a kedvencemet csinálta. Amerikai pala! Felemelt orral mentem az illat irányába és mikor megláttam a tányéron a palacsinta tornyot kivettem a felülről harmadikat.
- Hahaha! Te semmit se változol! - lépett ki anya a konyhából a kezében tejszínhabbal és eperrel.
- Jajj anya! Tudod hogy... - kezdtem bele de félbe szakítottak.
- Hogy az első kettő túl meleg a negyedik már meg nem elég puha! - fejezte be a mondatom a pimasz kis hang.
- Hátra fordultam és megpillantottam a nővérem.
- Jajj Sasha! De hiányoztál! - borultam a nyakába.
- Te is nekem Pala! - szorított meg.
- Mondtam hogy ne hívj így! - engedtem el.
- Jut eszébe mért vagy úgy felöltözve mint anno tizenévesen? - vett szemügyre kedves nővérem.
- Ohm...Sasha...anya! Gyertek ide egy percre. - hívta félre őket Sebastian.
Kis idő múlva anya jött Vissza.
- Szívem egyél palacsintát aztán feküdj le pihenni hosszú volt ez a nap! - küldte az utasításokat anya.
- Na és ti? - kérdeztem meglepődve.
- A testvéreid elmentek bulizni nekem meg el kell még mennem Jhonért... - mondta lehajtott fejjel. Tudja hogy utálom. Elég bonyolult a családfánk.
Engem örökbe fogadtak még is olyan mintha Liza az anyám lenne így annak is hívom. Sasha és Sebastian anya előző férjétől vannak, de ő...Kimerült majd megbetegedett és belehalt. Anya érdek házasságot kötött a mostani férjével Jhonnal. Aki apának a főnöke volt. Igen..hiába kicsi korom óta Jhon a névelő apám inkább Liza egykori férjét mondom apámnak. Az én Szüleim..ők meg kitudja hol vannak.
Ezeken filózva tömtem magam, majd vonultam a szobánkba. Ott ledőltem és elaludtam.
XxxX
Amikor felébredtem éreztem hogy ráz a hideg. Az erkélyajtó tárva nyitva volt. Amivel még nem is lett volna baj mert nem volt annyira hideg...csakhogy esett a hó!
Március végén esik a hó... Californiában! Oké! Ahogy kimentem az erkélyre rögtön úgy éreztem rosszul döntöttem.
A hó esésben kint állt egy fekete csuklyás férfi és egyenesen rám bámult. Amint Kiléptem ő motyogott valamit majd eltűnt. Ez már így önmagában is furcsa volt de aztán jött egy villanás és tucatnyi ugyan olyan csuklyás ember jelent meg.
Mindegyik elkezdett rajzolni a levegőbe és motyogtak is hozzá. Erre a "rajzok" megvillantak és az égre tapadtak.
És ekkor tudatosult bennem hogy ezek írásjelek!
" A gonosz régi ős cellájából kiszabadulni készül, leülte már a büntetését, követeli az ellenségét! "
Amint ez elolvastam a felirat eltűnt és vele együtt a készítői is.
Villám gyorsan felöltöztem és indultam kifelé. Még senki se volt otthon szóval hagytam az ajtón üzenetet hogy elmentem. Hogy hova azt még én magam se tudom csak mentem.
Utam a Kon széléhez vezetett. Tudhattam volna. Itt győzte le Kova, Olark és Nux a gonoszt! Persze hogy itt akar bosszút állni!
Csak nem tudom kicsoda. Körbe üzentem mindenkinek hogy most azonnal Jöjjön ide. Arra számítottam hogy órákat kell várni de nem, 20 perc után mindenki ott volt.
- Mi van Ash? - kérdezte Nita.
- Készüljetek! - álltam be a harcra.
Motoszkálását hallottunk a bokrok felől így mindenki készítette a fegyverét vagy erejét.
- Héj! Csak nem akarsz ránk támadni?! - jött Chili hangja a bokrok mögül.
- Rátok?! - tettem fel a teljesen jogos kérdést.
- Igen..! Ashley..bemutatom a bandát: -emelkedett fel Chili és kilépett a bokrok közül.
- Íme az öt lány! Az összetartóink! Victoria az ész, Susan a szerény, Donna a harcos, Carla a felénk, Cristan a kíméletlen és legvégül Tiffany az álszent. - Ahogy sorolta a neveket a lányok úgy álltak fel.
Victoria egy magas barnás szőke hajú lány zöld szemét és gyönyörű arcát szemüveggel megékesítve viselte. Az egész lényéről leírt az a lenézős fajta.
Susanra tényleg illett a szerény jelző. Kék rövid hajjal rendelkező fejét lehajtotta és csak akkor nézett föl amikor tőlünk az egyik végzős srác név szerint Luca köszönt neki de aztán Susan elpirult és lekapta a fejét.
Majd vad dulakodást észleltünk a bokroknál majd az "elkövetőket" is megláttuk. Egy bazi magas szöszi próbált lefogni egy alacsonyabb vöröses barnát.
- ENGEDJ! Szét kapom! - kapálózott az alacsonyabb.
- Ne már Öcsi! Csak köszönt neki! Ez nem a világ vége! - próbálta viccesre fogni a dolgot a szőke.
- Adam szólj ha befejezted a gyerekes viselkedést! - Szólt lekezelően egy fekete hajú srác.
- Etan! Ezt most inkább ne! - Szólt rá Chili.
- Charlie te végképp ne szólj bele! - veszekedtek a Fiúk.
- Héj! Nyugi! Csak köszöntem neki! Nem akarok tőle semmit! Tény hogy aranyos de nem is ismerem! - védekezett Luca.
- ARANYOS?! - mintha Adam egy szavát sem hallotta volna úgy ugrott neki Lucanak.
A Földre térítette a nála jóval nagyobb fiút és úgy kezdte el püfölni.
- ELÉG! Ameddig ti egymást veríték és a gyerekes viselkedéseteket folytatjátok addig az igazi fenyegetés már itt van! - mondtam a lágyagyúaknak.
- Igaza van! - nyitotta fel a szemét Victoria.
- Mi? Te honnan tudsz... - csodálkoztam de félbe szakított.
Felemelte az ujját hogy maradjunk csendben. És nem is volt hasztalan.
Beleszagoltam a levegőbe és ösztönösen a szám elé kaptam a kezem.
Vérszag és rothadó hús szaga. Ezek...ezek Előholtak. Nem zombik...ezeknek az "embereknek" már nem maradt semmi az emberi mivoltukból.
A csuklyások megjelentek.
A vezér legalábbis feltételezem hogy ő volt az mert ő kivált a tömegből.
- Üdv néktek fiatal küldöttek! - villantotta meg a vezér sárga vértől csöpögő fogait. - Engem és a társaimat A Nagy Latevor küldött. Ő az Egyetlen és hatalmas urunk! Hódoljatok be neki és adjátok át az erdőt! Minek kéne nektek?! - mosolygott tovább csuklyája árnyékában.
- Készülj rá hogy nem fogjuk megadni magunkat! - ordítottam a csuklyásoknak az enyémeknek és magamnak is.
Mindenki készítette az erejét, most már élesben. De az ellenség csak állt és mosolygott. Még félfüllel Hallottam hogy azt motyogják: "Kis tudatlanok!"
Akik előrébb voltak nekilendültek és mindenféle érővel harcoltak.
Ám a csuklyások csak egy laza mozdulttal vissza küldték az energiát aminek köszönhetően az összes vakmerő első elhullott.
Aztán Cass bedurvult és átváltozott Die személyévé.
Majd Die, Luna és Nita próbálkozott.
Die ugyan letudta fogni az egyiket tüskés indákkal de amint bele szúródtak a tüskék ugyan vérzett a csuklyás mindenhol egy szó se jött ki a száján.
Egy kézmozdulattal eltépte az indákat mire Die ájultan össze csuklott. Aztán a csuklyás dobbantott eggyet mire egy hatalmas tüske szerű valami Feljött a földből keresztbe szúrva Diet.
Eltátottam a számat de nem volt idő semmire! Luna nekiugrott az állatokkal együtt de amint valamelyiket megütötték Luna a fejéhez kapott és kínjában felsikoltott.
Hagyták szenvedni inkább Nitával foglalkoztak.
A víz és elektromosság energiát visszafordították. Nita a víztől szirén lett de az elektromosságtól konkrétan ropogósra sült. Szenvedve hempergett a hóban hogy csillapítani tudja fájdalmát.
Will neki lendült. Hatalmas szárnyait használva jutott a csuklyásokhoz közel majd szúrta át az egyiket. De az mintha nem is most szúrták volna át a hasát leterítette Willt és végzett vele. A saját kardját szúrta bele...ez morbid!
Hirtelen elnehezedtek a végtagjaim és homályos lett minden.
Egy hatalmas tisztáson ébredtem. Sehol a hó, a hideg, a csuklyások. De még a többiek sem.
Vakító fény jelent meg majd egy óriási állatszerű valami jelent meg.
- Üdvözöllek Kova tisztásán! Hajtotta le a fejét a szörny.
- Kova..? Aki egykoron legyőzte a... Vagyis Latevort? - tátottam el a számat.
- Hahaha..ez azért túlzás! Nux létre hozott egy energiapajzzsal védett végzet ládát és abba száműztük Latevort 1000 évre. És ez az ezer év most telt le. Amint észrevettem nem tanult semmiből. De én Kova szellemének védő állata vagyok!
- De..mi harcolunk!
- Ahogy látom... - mért végig. - te most nem harcolsz!
- Gőzöm sincs hogy kerültem ide és segíteni akarok a barátaimnak!
- Hahaha! És mégis miben? Hamarabb meghalni? Nem is tudjátok mivel lehet őket megölni.
- Akkor mond el! - keltem ki magamból.
- Gondolkozz egy kicsit! Latevort és a csuklyásokat 1000 évre elnyelte egy végzetláda. Akkor még MINDEN faj közismert volt...mindenre imunisak maradtak kivéve azt ami mára"kihalt" és így nem fejleszthették ki magutak. Szóval? - mondta a kulcsot.
- A sárkányméreg! - világosodtam meg.
- Na ügye! - mosolyodott el.
- Akkor...hogy jutok vissza? - tettem fel a teljesen jogos kérdést.
- Majd én vissza megyek veled de előbb itt vannak ezek! - mutatott egy csomó sárkányfog késre. - Csupán annyi a dolgod hogy átalakulsz és kicseppentesz egy kevés mérget a késekre...aztán majd meglátod mi lesz! - hátráltam egy lépést majd koncentráltam és....
Lehettem az aprónak tűnő késekre majd hátra néztem a Most már egyméretű Griff szörnyre. Az bólintott én meg megfeszítettem az izmom és már jött is a feketés lilás folyadék.
- Szép lassan! - Szólt rám a Griff.
Amikor az első csepp érte a fogat felvillant és onnan mintha vízben oldódna beszínezte a kést. Ugyan így a többivel.
Mikor kész lettem a Griff egy intéssel felsorakoztatta a késeket majd dobbantott egyet és..
A hóban ültem fel és nem voltak nálam kések. Mégis a csuklyások mögött néhány fehér toll illant el.
Felpattantam és rohantam ez első emberhez.
- Klen Figyelj! Mindenkinél van egy sárkányméreggel átitatott kés csak azoknál nincs akik sárkányok...szóval nálad, nálam és meg nem tudom kinél. A lényeg hogy ezzel végezni tudnunk velük! Te Menj a hátuk mögé és alakulj át! A legfontosabb hogy szorítsd őket sarok.... - be akartam fejezni a tervet de egy hangos női sikítás félbeszakított.
Luna...! Luna a Földön feküdt kitekerten a szeme felakadt és alig vett levegőt. A gyomorszájánál egy hatalmas seb tátongott de nem is vérzett nem értem!!! Az összes állat halott volt. Aztán jött egy csuklyás és rátaposott a nyakára ami nagy nyekkenéssel elvált a testétől...Ez kurva szar látvány! Az összes barátod meghal és valószínűleg te is.
- Menj! - kiáltottam rá.
Tovább mentem elmondtam Kikinek és ő amilyen könnyedén mozog és gyorsan beszél, a legjobb választás a hír közlésre.
Mikor mindenki beállt felkészülten, kiadtam az utasítást.
- Mindenik figyeljen! Méregre! - kiáltottam.
Mindenki kirántotta a kést majd átalakultam. A szemem sarkából láttam hogy a túloldalon Klen is átváltozik.
Rajtunk kívül nem volt más sárkány de így is mély benyomást tettünk a csuklyásokra.
Megindultunk mire a csuklyások menekülőre fogták. Már aki... Egy srác volt aki bevárt minket és miután hárította a támadásom jött velünk. Hogy mért hagytam? A szemében láttam hogy benne még van emberség.
Klen nem hagyta őket elfutni kitárta hatalmas fogakkal rendelkező száját.
És ha ez még nem is lenne elég a méreg csöpögött a fogából.
A csuklyások megfordultak de akkor meg velünk találták szembe magukat.
A többiek nekik ugrottak míg mi vártunk.
Néhányat sikerült leszedniük de a többit hárították.
Na jó, ideje bevetni magunkat.
Klen és Én mintha egyre gondoltunk volna leharaptunk egy párat.
Valami bűn rossz ízük van de szerencsére többet nem kellet "ennünk"!
A rothadó hús ehhez képest semmi..ilyen ízt én még életemben nem éreztem és nem is szeretnék Ezután. A vezér és egy pár csuklyás megúszta a támadást. Eltűntek egytől egyig.
Visszaváltoztam és a mi sérülteinkre néztem.
Die, és Luna élettelenül hevert a Földön.
Nita lélegezve ugyan de ropogósra sülten hempergett.
Akik elsők között támadtak a talajra támaszkodva lihegtek.
Nem számoltam de szerintem egy 9-10 -el kevesebben lettünk.
Will...Luna..Die..Nita...És még egy jó pár elsős!
Tényleg! Die! Akkor ha két lelke van akkor egy még megmaradt nem?!
Reményt szerezve szaladtam oda az élettelen testhez.
- Gyerünk! Változz vissza Cassandra!!! - rángattam a holt barátnőnket.
- Nem fog..! -guggolt le mellém Amie.
- HOGY ÉRTED AZT HOGY NEM FOG?! - ordítottam a fejébe.
- Nem kell velem kiabálni! Én szimplán az ész érveket akarom közölni! Oké hogy két lelke van de fizikai teste csak egy. Szóval ha még Cass lelkével meg is próbálna újra éledni, rögtön utána meg is halna. A testét nem tudja cserélni!
- Akkor vigyük el és szabadítsuk ki önmagában a lelkét. - fakadtam ki.
- Biztos ezt szeretnéd Ashley! - libbent oda mellém egyszerre Kiki és Jack.
- Igen és akkor olyan lehet mint ti! - csillant fel a szemem.
- Hát..jól van Ashley ha ezt szeretnéd.. De.. - kezdett volna bele Jack de megállítottam nem akartam hogy elrontson valamit!
- Csak semmi de! Luca! Emeld fel kérlek és hozd utánunk! Jó? - néztem kedvesem a végzősre. A srác bólintott és finoman felemelte Cass testét.
Így isten igazából fogalmam sincs hogy hova kéne vinni ezért tanácstalanul Kikiékre néztem. Ők keserűen felnevettek majd elkezdtek..."menni".
Követtük őket néma csendben..mindenki szomorú volt és letört.
Majdnem miden fiúnál volt egy halott...és egy lány aki sírt mellette.
Mintha ez az egész egy horrorfilm lenne.
Mikor odaértünk egy hatalmas fehéresen világító épülethez nem hogy elállt a lélegzetem de Amie úgy Szólt rám hogy csukjam be a számat.
Olyan volt mintha a mennyben lennénk.
- Úristen! Lerakhatom már?! - siránkozott a srác.. Adam. Igen Adam! Ő vitte Will élettelen testét. Mindenki olyan szúrósan nézett rá hogy Adam ha szabad lett volna a keze tuti feltartotta volna hogy védekezzen.
- Jól van na! Tudod a srác van vagy 100 kiló! - siránkozott tovább.
- Komolyan?! MEGHALT! ÉRTED MEGHALT?! Akkor inkább add ide! Majd valahogy viszem én!!! - kiabálta le a fejét Lori. És nem csak feltételesen mondta. Oda ugrott és nagy nehezen átvette Will ultra nehéz testét.
- Na jó én ezt nem! - lépett oda egy számunkra ismeretlen magas éj fekete szemű és hajú srác Lorihoz. - Egy ilyen gyönyörű lány mint te...egy halott fiút cipel? Na nem! Add csak ide majd én viszem! - mosolygott rá és nyújtotta a kezét.
- Ohm..ne is haragudj feltennék két kérdést! - Lori olyan szigorral beszélt hozzá mintha Victoria lenne.
- Egészen nyugodtan! - bólintott.
- Ha nem engedélyezed akkor is Megkérdezem! Szóval...ki is vagy te? - flegmázott vele.
- Chad vagyok...Chad Reedus..! Te pedig Lorine Parm....grófnő! - mosolygott lehajtott fejjel. Lori eltátotta a száját.
- Honnan tudod a nevem? - kérdezte meghökkenve. A családunk nagyon régről ismeri a szüleidet..és egyszer véletlen anyukád nálunk felejtette a fényképalbumod... - itt elnevette magát.- és megkérdeztem hogy ki az a lány képen. Innen tudom! - mosolyodott el.
- Te megnézted a fotóim?! - izzott fel Lori szeme.
- Nem! Kérlek nyugodj meg! Csak egyet láttam azt is véletlenül! És akkor kérdeztem rá!
- Értem! És azt hiszed gyenge vagyok?! Azért adjam oda Willt? - kérdezte újra felvéve a lenézős arcát.
- Nana! Már megvolt a kettő kérdés! Kérem a fiút! - kacsintott rá. Lori dühöngött egy darabig hogy Chad túl járt az eszén de végül átadta Willt.
- Skacok...nem akarok zavarni de... - Szólt Kiki. Mindannyian oda kaptuk a tekintetünket. Egy hatalmas sorfal állt talpig fehérben. Meg a páncél és a lándzsa is fehér volt! Középen egy nő volt még a palotánál vakítóbb ruhában amit itt ott arany szalagok díszítettek. Szőke haja lágyan omlott a vállára.
Fekete szeme mint egy hatalmas lyuk úgy ragadott magával.
Minden "embernek" aki velünk szembe volt a lábuk alja felé halványodott a testük.
- Üdvözöllek titeket a Feltámadás palotájában! - tárta szét karját a nő. - Én Winona (félre értések elkerülése érdekében így kell ejteni: Vájnoné) vagyok! Miben segíthetnék? - mosolygott kedvesen.
- Kö....Köszönjük..mi..igazán hálásak vagyunk...! - dadogta Jack. Kiki gyorsan átvette mielőtt OLYAT mondhatott volna a srác..és az a legszebb hogy mögöttünk az összes srác így nézett ki. Szánalmasak!
- Az egyik barátunk..életét vesztette és két lelke van..Ashley azt szeretné ha kiszabaduljon a másik lé... - Kiki még be se fejezte a mondatot Winona közbe szólt.
- Melyikőtök Ashley? - váltott át enyhén dühösbe.
- É..Én! - léptem elő.
- Gyere egy kicsit beszélgetni szeretnék veled! - félénken megindultam a szellemnőhöz aki szomorú borús arcát dacosan felemelte és úgy siklott fel a lépcsőn.
- Miről akar velem beszélni? - kérdeztem óvatosan.
- Biztosan ezt szeretnéd? Szabadítsam ki a lelkét? - nézett rám komolyan.
- Persze! - mondtam habozás nélkül.
Winona sóhajtott a melle közé a szívéhez helyezte kezét, majd lehunyta a szemét.
- Jut eszembe.. - villant meg a szeme.
- Mi az? Mi a baj? - kérdeztem értetlenül.
- Ugyan tudod te azt...Mindennek ára van! - húzta ravasz mosolyra száját.
- Kérem..ne! - tudtam hogy mire készül...megéreztem. Mégse tehetem ellene semmit. Már emelte a kezét amikor....
- Úrnő! Úrnő! Úrnő! Violet eltűnt! - siklott oda mellénk egy nevelőnő. Winona látszott hogy elönti a méreg mégis legyűrte. Helyette hozzám fordult.
- Úgy tűnik tudsz mással is bizonyítani és fizetni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése