7. fejezet Veszély völgy

Még mielőtt bele kezdenétek inkább ide írom mert nem szeretném a végét ezzel rontani. Szóval...Nagyon szépen köszönöm Veronikának aki kritikát írt a blogról! Köszönöm a szavakat, és megpróbálok még többet fejlődni!:)

Nem hezitáltam, rohantam ahhoz a bizonyos Dolpin völgybe. Csak tudnám mit tettem?! Rohantam, rohantam, ahogy csak bírtam. Sárkányfűvel a kezemben (igen mert nem ám zsebre tettem volna vagy valami) úgy kínlódtam.
Beértem egy sötét barlang szerű akármibe, lenéztem a Földre és csak akkor vettem észre hogy egy óriási vérvörös egy a barlangba mutató nyílon állok. Nem...nem lehet hogy ez tényleg vér! Főleg nem az Ő vére!
Eszeveszetten rohantam be abba a barlangba de olyan sötét volt hogy nem láttam semmit. Kötöttem egy kicsit majd Megjelent az erőterem. Ezúttal világítva.
Egyik kezemet kitartva haladtam a megvilágosodott folyosón.
Elértem egy vékony levelekből font függönyhöz. Félre húztam és megláttam Klent a Földön feküdve egy ilyen sikátor hangulatú völgyben. Azonnal oda rohantam hozzá és elfordítottam. Oldalából vér szivárgott. Az arca meggyötört volt. Szenvedett. Kínozták!
Ahogy ezt kimondtam magamban megpördültem. A fölém tornyosuló alak lassan tiszta lett. Will!
Morbid Fülig érő mosollyal bámult engem és a már felhalott Klent.
Nem féltem tőle. Még csak meg sem ijedtem.
- Miért? Ő nem tehetett semmiről! Komolyan ilyen hülye és csökönyös vagy? Hogy "Ha az enyém nem lehetsz senkié se legyél!"? Mi értelme van? Nem vagy az apám nem tilthatod meg nekem hogy egyáltalán barátaim legyenek! - ordítottam a fejébe.
- Nem vagyok az, de Tudtommal még egy "pár" vagyunk! - nézett rám olyan apás szigorral.
- Tényleg? Akkor a múltkori szöszi? Az az előtti kis ribanc? - korholtam. - És ezt te még együttlétnek nevezed? Hát jó ha eddig "együtt voltunk" akkor most vége! - mondtam egy csepp megbánást sem mutatva.
- Ashley...ne csináld! - ölelt át.
- Hagyj már békén! Menj innen semmi keresnivalód nincs itt! - löktem el magamtól de hiába újra taperált én újra Megpróbáltam ellökni de hiába. Egyszer csak megszűnt a fogdosás Will a Földön volt mellette a szétterült Klen. Nem haboztam újra létre hoztam az erőterem de most csak olyan fehéres és citromsárgás színe volt.
Nem csináltam semmit de fellökődött a kezem az ég felé és kilövellte a fehéres fény csóvát. Állat bőgést Hallottam....olyan sas felé.
Felkaptam a fejem a hang irányába hát egy hatalmas sas fejű oroszlán testű óriási szárnyal rendelkező állatot.
Leszállt Előttem és meghajolt.
- Parancsolj Úrnőm! - mondta alázatosan.
- Szerintem össze keversz valakivel. - mondtam zavartan. Ő erre csak félre pillantott az épp vánszorgó Willre.
- A zaklatód? - nézett vissza rám értetlen ábrázattal. Én nem mertem válaszolni ezért csak bólintottam. Ő után rohant és eltűntek.
Én pedig odafutottam Klenhez. Szinte teljesen élettelen teste elernyedt.
- Ohh.. De szomorú! Van nálad sárkányfű? - Hallottam ugyan azt a gyerek hangot mint a telefonba.
Nem néztem föl úgy válaszoltam.
- Igen van. Öt darab! Menyi kell? - néztem fel rá. Egy kis aranyos természetes vörös hajú lány.

A kezébe nyomtam kettőt. Majd vártam a "csodát".
A lány bedörzsölte a nyakát az arcát és a mellkasát majd várt. Várt de hogy mire azt nem tudtam kitalálni. Csak ült és nézte Klent. A következő pillanatban Klen köhögni kezdett majd a mellkasához és a nyakához kapott.
- Mit csináltál vele? - vettem az ölembe a fuldokló fiút és kétségbe esetten zokogtam. 
- Nem az én hibám a mellékhatás! - vetette oda durcásan. Nem feleltem neki csak néztem a sírástól ugyan homályosan de láttam az arcát ahogy elernyed majd vissza tér belé az élet. Köhintett még egy aprót majd felült. Ahogy a törzse kiegyenesedett pont előttem volt. Pontosan előttem.
Sárga szemeit az enyémbe meresztette majd közeledni kezdett felém.
- Figyi Klen.... nem hiszem hogy ez... - nem tudtam befejezni. Megölelt. Átkarolta a derekam és a vállamra helyezte a fejét. Kimerülten sóhajtottunk fel majd a kislány vadul furakodni kezdett közénk.
- Héj! Én is itt vagyok! Én mentettelek meg! Nekem is jár a hála! - Klen és én egyszerre nevettünk fel és hogy tiszta legyen a lelkünk megöleltük a lányt.
- Na de most már azt mond meg hogy hogy hívnak! - tettem csípőre a kezem.
- Zamalon! De ha kérhetném csak Zama! - mondta édesen.
Ott maradtunk még egy darabig és beszélgettünk. Zama nagyon aranyos volt. De túl szép volt hogy igaz legyen ugyanis Klen kapott egy telefont miszerint "Hol csatangolsz már megint te semmire kellő munkakerülő?". Így hát elindultunk vissza felé de Zama félúton elvált tőlünk mondván van egy kis elintézni valója.
Néma csendben baktattunk vissza az iskolába.
Ott végre nyugiban voltunk. De legnagyobb meglepetésemre senki nem csatangolt a folyosókon, nem beszélgetett kint senki még Emma, Lori és az ikrek sem!
Minden üres volt és még ha el is ment mellettünk egy-egy tanár ők is semmit mondó arccal néma csendben rohantak.
Egész ki a Kon-hoz mentek, ott megtorpantak.
Mi tisztes távolból de elég közel ahhoz hogy halljuk minden szavukat.
- Biztos hogy jó ötlet volt elrendelni mindeninek hogy maradjon a szobájában? - kérdezte aggodalmasan a hangjából ítélve Lina néni a világ legjobb gyom és gyógynövény tanára!
- Ne aggódj Natalya! Fredlik tudja mit csinál. - mondta a tesitanárunk..Cristof bá. Fredlik...sose hallottam még róla..
vajon ki lehet?
Néma csend következett ezért kilestünk. Egy nagyon magas ében fekete hajú okker sárga szemű férfi közeledett az igazgatóval az oldalán.
- Fredlik kormányzó...bemutatom a kollégáimat. - és elkezdte sorolnia tanárokat. Mikor a végére ért megint elhallgattak. Néma bólintások után megint rákezdett. - Nos...Fredlik úgy döntött tanulókat visz a központba..kiképezni. - úgy beszélt mintha most halt volna meg mindenki akit ismert. - Ezek as tanulók...Alexander Wurz,  Amie Fulton, Ashley Medlton, Cassandra Rose, Darius Walker, Diana Ross, Kaen Gilbert, Klenon Daurk, Luca Minas, Luna Nove, Nitrania Joun, Steve Anderson, Treesa Renwood, Vexona Wurz, Xen Root,...- és csak sorolta és sorolta megállás nélkül. 
- Te jó ég hova vihetnek minket? suttogtam Klennek.
- Héj! Maradj csöndben! - tátogta. Hirtelen mindenki elhallgatott én meg össze húztam magam mintha ezzel megelőzhetném a lebukásunkat. Kis idő múlva két hideg kezet éreztem a nyakamon és a vállamon ami egy gyors mozdulattal felrántott. Két okkersárga szemmel találtam szembe magam ami szinte a lelkemig hatolt úgy nézett le rám.
- Lám lám... A kis Ashley Medton hallgatózik! Á és bajtársát is elhozta magával. Miért nem csodálkozok a kis diák "csínyeken"?! - dorgált a középkorú férfi. Vissza akartam vágni de nem tudtam. Az igazgatónő rögtön folytatta a szidásom.
- Hallatlan! Egyszerűen hallatlan Még hogy lét diák éjnek idején a tanárait és a kormányzót hallgassa ki?! Felháborító! - papolt nekem mind untalan.

XxxX

Másnap reggel iskola kezdés előtt megszólalt a hangosbemondó.
- Kérek minden diákot haladéktalanul fáradjon a saját osztálytermébe!
Mire én kiértem a folyosóra hogy "Elfáradjak az osztálytermembe" már ezer meg ezer szörny borította a folyosót. Mikor mindenki megérkezett egy kis szemüveges fickó jegyzettömbbel a kezében elmondta hogy mit kell tennünk.
- Amikor egy nevet mondok... Az illető feláll és kimegy az osztályból. Onnan vezetni fogják önöket a repülőgépig ami kint az udvaron várja önöket. A repülő egyenesen a központba megy ahol szigorú felügyelet alatt képzik ki önöket. Van kérdés? - mindenki falfehér arccal némán ült a helyén. Feltűnt hogy a sarokban a falnak dőlve Fredlik kormányzó állt és nézte hogy ki merészel megszólalni. - Remek.. Akkor:..- Majd elkezdte azokat a neveket sorolni amiket mi Klennel már hallottunk. Mikor azonban Casshoz ért a lány nem állt fel csak lazán felmosollyal az arcán hanyatt vetve ült.
- Valami baj van Cassandra kisasszony? - kérdezte a jegyző bácsi.
- Áhh ugyan semmi csak én Die vagyok nem Cassandra! - vigyorgott gonoszan.

- Ugyan kislány! Mindenki tudja hogy nem Die vagy! Na.. menj szépen és ne hátráltass minket! - Fredlik hangja nyugodt volt mégis ellentmondást nem tűrő. Cass elszontyolodva kullogott ki. Nem tudtunk ellen szegülni, felesleges is lett volna. Már a repülőn ültünk, szótlanul egymás mellet. 
- Na gyerek! Kezdjünk bele! Ahova megyünk az nem a játszótér! Kőkemény edzésben lesz részetek. Nap mint nap felmérések de van ebben jó is! Miután felmértük az adott napon teljesített eredményeiteket pihenhettek és utána szabjuk meg hogy ki milyen kiképzésben részesül. Ez kb egy hét lesz addig pihenhettek és gondok nélkül élvezhetitek a teljes ellátást a központi kiképző táborban. Ha ez meglesz intenzív edzésben lesz részetek! Sok sikert! - hadarta el Fredlik majd vissza tért a pilótafülkébe.
Ezt követően mindenki elkezdett beszélni  a mellette ülővel csak mi maradtunk csendben Klennel.
- Figyelj... Sajnálom a tegnapit..én...- dadogott.
- Te? Csupán lekorholtál és azt kiabáltad hogy "Neked elment az utolsó csepp eszed is?! Nem vagy normális te átkozott árva kis gyík?!" Ezért ne haragudjak? - néztem rá érzéstelen arccal. Úgy beszéltem mint egy robot amivel még saját magamat is megleptem. Rajta is látszott a meglepettség mert megtántorodott de utána megint belelendült.
- Nem akartam csak ideges voltam..kérlek...Ashley... - nem válaszoltam nem is néztem rá. El fordítottam a fejem de az így szabaddá vált nyakamba bele csókolt majd megragadta a túloldalon pihenő kezemet és összefonta az ujjainkat. Én jéghideg pillantást vetettem felé és kirántottam a kezem az övéből. Sóhajtott majd felállt és otthagyott. Ahogy lefagyva bámultam a ablakon kefelé a felhők feloszlottak és megpillantottam a Központot.